Hosszú távú perspektívát adna a lakásépítéseknek az áfakedvezmény fenntartása

2017.02.01. Írta:

TLE-közlemény - Megtorpanhat a lakásépítési boom, ha nem születik mielőbb döntés az új lakások áfájának 2019. utáni fenntartásáról. Ehhez kormányzati elhatározás és politikai szándéknyilatkozat szükséges.

A lakásépítések jelentős emelkedése az elmúlt év fontos pozitív változása volt, s ez elsősorban az új lakások adás-vételét érintő áfacsökkentésnek köszönhető. A lakásállomány megújításához évi 40 ezer lakás felépítése lenne szükséges, így ezt a trendet fontos fenntartani, megerősíteni.

Mivel a jelenlegi áfakedvezmény csak az 2019.12.31-ig értékesített lakásokra érvényes, az azon túli építési projektek kimenetele bizonytalan. A beruházók nem tudnak dönteni a 2-3 éves kifutású lakásépítési projektekről, ezért már most úgy nyilatkoznak, hogy leállítják az építési telkek vásárlását pozitív kormányzati intézkedés hiányában.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület összhangban az ágazat szereplőivel többször tett javaslatot arra, hogy a kedvezményes áfa fenntartása kapjon legalább 10 éves szándéknyilatkozatot

Ne csak tiszavirág életű fellendülés legyen

A lakásügyben és az építőiparban a kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezhetőség a legfontosabb: kulcsfontosságú tényező az építőipari anyaggyártási és kivitelezési kapacitások kialakításának, fenntartásának, a 4-6 éves átfutású társasházi projektek megvalósításának, valamint a foglalkoztatás és szakképzés tervezésének szempontjából. A kiszámíthatóság erősödne, ha kedvezményes áfa fenntartása hosszabb időszakra (azaz 2020 után is) biztosított lenne.

A lakásépítések számának növeléséhez elengedhetetlen az is, hogy az önkormányzatok a potenciális helyszíneket előkészítsék a magánépítkezők, illetve a beruházók számára. E nélkül rövid időn belül hiány lehet a beépíthető területekből, ami gátja lesz az új lakások építésének.

A lakásépítések megfelelő számának biztosításához felelős, hosszú távú lakásprogram szükséges. Ez a lakosság és a hazai építőipar érdeke is. A lakáspolitikában nem elégségesek a rövidtávú intézkedések, hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra, lakásépítési és lakásfelújítási célszámokra van szükség.

Továbbra is szükségesnek tartjuk egy kormányzati lakásügyi felelős, kormánybiztos kijelölését a lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálására.

Hírek archivum