Nyomtatás

Indul a Green Walk 2014 regisztrációja

2014.08.29. Írta:

Ismét megnyitják kapuikat a jövő épületei! A tavalyi nagy sikerű rendezvény után ismét várja az érdeklődőket a Green Walk nyílt nap sorozat, ezúttal 2014. szeptember 22-27. között.

A nemzetközi Zöld Építés Hete (World Green Building Week) alkalmával fogadják a látogatókat a hazai fenntartható építés legkiválóbb példái, köztük olyan újdonságok, mint a Vision Towers vagy az ELMŰ bemutatóterme, a Groupama aréna (FTC Stadion), vagy éppen a Green Walk palettáján még új szereplő: a Dorottya udvar. Mellettük pedig olyan „klasszikusok" is bejárhatók a szakemberek kalauzolásával vezetett túrák során, mint a Green House, az Eiffel Palace vagy az Odooo.

Nemcsak budapesti, hanem vidéki helyszínek is bekapcsolódtak a kezdeményezésbe, így a többi között a debreceni DEM és a pécsi RATI épülete is látogathatóvá válik. A kezdeményezés különlegessége, hogy annak során számos, a nagyközönség által máskor nem látogatható épületbe lehet bejutni.

A túra résztvevőinek lehetőségük nyílik arra is, hogy megcsillogtassák fotóstehetségüket! A Green Walk helyszínein készült fotókkal ugyanis fotópályázatra is nevezni lehet, amelynek során a beküldött alkotásokból szakértő zsűri választja ki a nyerteseket, és egy közönségdíj is gazdára talál! A pályázat részleteivel hamarosan jelentkezünk.

Az épületlátogatások regisztrációhoz kötöttek, a férőhelyek száma korlátozott. A részvétel ingyenes.
Kamarai pontok igénylése esetén adminisztrációs díj befizetése szükséges.
Amennyiben nem tart igényt kreditpont igazolásra, elegendő, ha e-mailt küld az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, amelyben a következő személyes adatokat megadja: név, cím, telefonszám, mely programokon kíván részt venni.

Részletes program: hugbc.hu/greenwalk-2014