Megszületett a döntés: visszakaphatják otthonaikat az eszközkezelő hitelesei

2018.12.12. Írta:

Az Országgyűlés megszavazta a azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy kedvezményesen visszavásárolhassák korábbi ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő, a bérleti díjakat rendszeresen megfizető bérlők.

A döntés nyomán az állam az érintetteknek felajánlja az egyösszegű visszavásárlást, amelynek során a vételárat csökkentik a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összegével, miközben kamatot nem számítanak fel, sőt további kedvezményre is lehetőség nyílik a bérlő igényére. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

Az elfogadott javaslat szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, az állam hosszú távú részletfizetést ajánl fel, miközben a nehéz anyagi helyzetben lévőknek továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

Az eszközkezelő hivatalos értesítést küld az érintetteknek a lehetőségeikről, a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződéseket a tervek szerint 2019 végéig megkötik.

A Nemzeti Eszközkezelő még 2011-ben, az otthonvédelmi akcióterv alapján jött létre a devizahiteleseket segítésére. A programban az állam megvásárolta a hiteladósok ingatlanát, akik azt visszabérelhették. A programban 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

A kabinet korábban azt közölte, az intézkedés célja, hogy minden család saját otthonban élhessen.

Forrás: MTI

Hírek archivum