Nyomtatás
Hatmilliárd forint az építőipari vállalkozások modernizációjára Pixabay

Hatmilliárd forint az építőipari vállalkozások modernizációjára

Folytatódik az építőipari vállalkozások modernizációját támogató program, amelyre 2019-ben hatmilliárd forint jut. A kiírás várhatóan februárban jelenik meg a kormány honlapján - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy december végi sajtótájékoztatón.

György László megerősítette, hogy a kormány építőgazdasági stratégiájának egyik fontos eleme, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozásokat megerősítse, ezek fejlesztésére, technológiaváltására 28 milliárd forintot biztosít a következő években.

Ebből tavaly16 milliárd forintot ítéltek oda két kiírás keretében. Egyedi kérelmek alapján a 10 és 250 fős vállalatok jelentkezhettek a kivitelezői és tervezői szektorból, a támogatást elsősorban gépek, eszközök beszerzésére lehetett fordítani, de szoftverek vásárlása is támogatható. 2018-ban 322 kérelem érkezett be a kiírásokra, amelyek közül több mint 170-et támogatnak - tette hozzá.

György László kiemelte, hogy a pályázat alapvető feltételein nem változtatnak, azonban a tervek között szerepel, hogy olyan komplex támogatási kérelmet is befogadjanak, amely teljes értéklánc-szemlélet mentén, akár több, egymás munkájára építő vállalat számára együttesen nyújt segítséget modernebb technológiák alkalmazásához. Emellett jövőre is fenntartják azt a lehetőséget, hogy a támogatási összegekből beruházásmenedzsment képzés is finanszírozható legyen.

Az államtitkár szerint látható, hogy az építőipari kiírásban részt vevő vállalkozások legalább 15-20 százaléknyi termelést, kapacitásbővülést vállaltak jövőre. A támogatás biztosításának várható hatása, hogy az építőipar vállalatszerkezete is átalakul, ugyanis jelentős számú a 4-6 vagy 6-9 dolgozóval működő vállalkozás Magyarországon: a 101 ezer építésgazdasági vállalkozásból 97 ezer 10 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozás.

Kitért arra is, hogy jó évet zárt az építőipar: a termelés értéke közel negyedével, 23 százalékkal bővült 2018-ban tavalyhoz képest. Emellett régen látott mértékű megrendelés-állománnyal rendelkezik az ágazat, 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű építőipari beruházás valósul meg Magyarországon. Ezek a beruházások közvetlenül és közvetve hozzájárulnak az életminőség javulásához - jegyezte meg.

Forrás: MTI

Ha tetszett a tartalom, kérjük, ossza meg másokkal is!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn