Nyomtatás

Rekordközelben a lakáspiaci forgalom

2019.07.29. Írta:

Az első negyedévben a lakáspiaci forgalom 7,4 százalékkal nőtt, és az idén akár 175 ezer adásvételre kerülhet sor a piacon, amire több mint 10 éve nem volt példa. A lakáspiaci forgalom növekedésében egyre nagyobb szerepe van a vidéki vevőknek, Budapest súlya mérséklődik.

Masszív lakáspiacról árulkodnak a legfrissebb adatok, mint az áremelkedés, mind a forgalomnövekedést tekintve - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a saját és a legfrissebb hivatalos adatokat vizsgálta.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A múlt évben közel 164 ezer adásvétel történt, ami 6,5 százalékos növekedésnek felelt meg. Az idei első negyedévben pedig 7,4 százalékkal nőtt a számuk, így majdnem 24 ezer adásvételre került sor. Ezek alapján elképzelhető, hogy az új lakások átadásával együtt 175 ezer tranzakció lesz, ez pedig több mint 10 éves csúcsot jelentene”. Legutóbb ugyanis 2007-ben cserélt gazdát ennél több lakás, akkor 190 ezer felett volt az adásvételek száma.

Annyi változás várható az idén, hogy a lakáspiaci forgalom emelkedésében a vidéki városok egyre nagyobb szerepet kapnak, Budapest súlya pedig egyre inkább csökken. Még feljebb mentek az árak2018-ban az összes ismert adásvétel 22%-a jött létre a fővárosban, szemben a három évvel korábbi 30%-os aránnyal. A községek piaca ugyanakkor folyamatosan bővült, 2018-ban már minden negyedik tranzakció a községekben jött létre. Az előzetes adatok szerint 2019 I. negyedévében is hasonló tendencia érvényesült.

Még feljebb mentek az árak

Az árak pedig az élénkülő keresletnek megfelelően feljebb kerültek. A hivatalos adatok szerint országszerte az lakások az első negyedévben 9,6 százalékkal, a használtak közel 16 százalékkal drágultak átlagosan.

“A kínálati árak a fővárosban és a megyei jogú városokban minimális különbséggel régóta együtt mozognak” - emelte ki a szakember. Példaként említette, hogy az ingatlan.com adatai szerint az idei első negyedévben budapesti lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 636 ezer forintot tett ki, ez 13 százalékkal haladja meg 2018 egészére vonatkozó átlagot. A legfrissebb KSH-adatok pedig ezzel lényegében összhangban vannak: az budapesti többlakásos társasházi lakásoknál az átlagos négyzetméterár 14 százalékkal 621 ezer forintra nőtt. Az ingatlan.com adatai alapján a megyei jogú városokban az első negyedévben a lakások és családi házak összesen 15 százalékkal drágultak, és a KSH is 16 százalékos drágulást mért a megyeszékhelyeken. Egyedül a községekben történt csökkentek az árak az első negyedévben a tavalyi év egészéhez képest. Az ingatlan.com 1 százalékos a KSH pedig 2 százalékos árcsökkenést mért a községekben.

2019 07 26 árváltozás

2015 és 2019 I. negyedéve között a családi házak átlagos négyzetméterára 14%-kal emelkedett, mialatt a lakótelepi lakásoké 72, a nem lakótelepi, társasházi lakásoké 81%-kal lett magasabb. Az eltérő áralakuláshoz a lakásállomány összetételének települési, illetve regionális különbségei is hozzájárultak, de a folyamat településeken belül is megfigyelhető. A családi házak áremelkedése a nagyobb városokban elmaradt a többi társasházi kategóriáétól.

A KSH adatai szerint Az újlakás-piac területileg erősen koncentrált: az ország összes településéből nem éri el a százat azoknak a száma, ahol legalább tíz újlakás-eladást regisztrálhattak. A legalább száz új lakást értékesítő 6 budapesti kerületben és 15 vidéki városban került piacra az összes új lakás 60%-a.

A második negyedévben az ingatlan.com adatai szerint folytatódott a drágulás. A szakértő szerint a júliustól elérhető állami támogatások, a csok bővítése, a falusi csok bevezetése az év második felében még tovább élénkíthetik a lakáspiaci forgalmat.

Forrás: ingatlan.com, KSH Lakásárindex