wikimedia

Öt évre befagyasztották az albérleti díjakat Berlinben

kedd, 22 október 2019 13:45 Írta:

Meredeken emelkedtek a lakásbérleti díjak az elmúlt években Berlinben, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy a következő öt évre befagyasztja a bérleti díjakat. A lépés érzékenyen érint ingatlanbérbeadással foglalkozó cégeket.

Sikerült kompromisszumra jutnia a Berlint vezető pártkoalíciónak arról, hogy a következő öt évben nem emelkedhetnek a bérleti díjak a német fővárosban. A kezdő dátum 2019. június 18., ettől kezdve öt évre fagyasztották be a bérleti díjakat. A lépés 1,5 millió lakást érint Berlinben.

A berlini szenátus a döntést követően kezd neki a jogszabályi környezet átalakításának, a képviselőknek meg szavazniuk kell a tervezetről.

A tervezet szerint a befagyasztás ellenére áremelésre sor kerülhet, 2022-től ugyanis lehetőség lesz arra, hogy az árak mérsékelt ütemben, az inflációnak megfelelően, éves szinten legfeljebb 1,3 százalékkal emelkedjenek a bérleti díjak.

Szakértők szerint a berlini modell több más német nagyvárosnak is érdekes lehet.

A berlini szenátus döntése érzékenyen érint több, tőzsdén jegyzett ingatlancéget is, amelyek portfóliójában berlini lakások is vannak. Mai piacnyitás előtt a Deutsche Wohnen árfolyama 5, a Vonovia árfolyama közel 2 százalékot esett.

Forrás: Portfolio