Nyomtatás
ingatlan.com

Tetőztek az újlakásárak Budapesten

2019.10.29. Írta:

Kevesebb mint 10 ezer használt lakás talált gazdára az első félévben Budapesten, ez jelentős, 46 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. A fővárosi használt lakások átlagos 720 ezer forintos kínálati négyzetméterára május óta lényegében stagnál, vagyis elérte a tetőpontot, ugyanakkor több vidéki nagyvárosban folytatódott a drágulás.

Végét járja a budapesti lakáspiacot korábban jellemző pörgés a legfrissebb hivatalos adatok szerint - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely a KSH második negyedévre vonatkozó előzetes számain és az ingatlan.com saját adatain alapul.

Rátaposott a fékre Budapest: majdnem felére zuhant a forgalom

Az első félévben a fővárosban 9941 használt lakás kelt el a hivatalos - egyelőre még nem teljes körűen feldolgozott - adatok szerint, ez 46 százalékos visszaesésnek felel meg éves összevetésben. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Előzetes számokról van szó, azaz még bővülhetnek az érintett időszakban történt lakáseladásokról szóló adatok, amik feljebb húzhatják az elsőre durva visszaesésről tanúskodó számokat. Mindenesetre erős jelzésnek tekinthető a mostani hivatalos adatsor, amely szerint a korábbinál kevésbé pörgős a fővárosi használt lakások piaca." A szakember hozzátette: számítani lehetett erre, a nyári hónapokban ugyanis harmadával csökkent a kereslet Budapesten.

Az árakon is látható a megtorpanás az ingatlan.com elemzése szerint. Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára októberben 720 ezer forint volt, ami lényegében stagnálást jelent a szeptemberi 717 ezer, illetve a májusi 712 ezer forinthoz képest, igaz, éves szinten még 18 százalékos drágulásnak felel meg. “A budapesti lakáspiacról részben az új, magas hozamú államkötvény nyári megjelenése miatt a befektetési célú vásárlók egy része eltűnt. Az áremelkedés megtorpant, ami pedig a saját célra vásárlóknak kedvezhet, növekedhet a mozgásterük egy-egy alku esetén. Fontos azonban, hogy árcsökkenésre egyelőre még nem lehet számítani, a legfrissebb adatok alapján is inkább az látszik, hogy elérték a plafont, és tetőztek a budapesti használt lakások árai.” - fogalmazott a szakember.

Vidéken enyhébb ütemben, de még kitart a lendület

A hivatalos - szintén előzetes - számok szerint a megyeszékhelyeken is csökkent a lakásforgalom több mint 30 százalékkal, de a később beérkező adatok még esetükben is javíthatják a statisztikát. A vidéki lakások piacáról Balogh László azt mondta, több vidéki nagyvárosban - Budapesttel ellentétben – az elmúlt félévben is emelkedtek az árak.

Debrecenben például a használt lakások átlagos kínálati négyzetméterára októberben 471 ezer forint volt, ami májushoz képest 3 százalékos drágulást, éves szinten pedig 33 százalékos áremelkedést jelent. Győrben tavaly októberhez képest 22 százalékkal, májushoz képest pedig 5 százalékkal 432 ezer forintra nőtt a négyzetméterár.

Forrás: ingatlan.com