Lehet jobb a NOK, mint a lakáshitel

2016.06.10. Írta:

A kormány szerint a nemzeti otthonteremtési közösségek kedvezőbbek lehetnek, mint egy banki hitel. A Pénzcentrum utánaszámolt, hogy valóban így van-e.

Össze kell vetni az elérhető banki szolgáltatásokkal és nyugodtan állíthatjuk, hogy azokkal összevetve ez a konstrukció kedvezőbb - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az RTL Klub Híradójának.

A Pénzcentrum elemzésében arra jutott, hogy a futamidő jó megválasztásával valóban milliókat spórolhatunk a NOK-kal.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a ettől még nem mehetünk el megfontolás nélkül a közösségek egyértelmű hátrányai mellett. Ugyanis nemcsak a költségek számítanak:

A NOK előnyei:
• A befizetéseink után 30 százalékos állami támogatást kapunk, évente legfeljebb 300 ezer forintig.
• Bizonyos szempontból alacsony kamatozású hitelként is felfogható (a rendszeres költségek mintegy kamatként számítanak), azonban a hitelnek minden esetben van kamata.
• Nem változik a kamat, a lakáshitelnél (a teljes futamidőre rögzített kölcsön kivételével) a futamidő alatt valószínűleg változik.
• Kiszámítható, mennyit kell fizetnünk a teljes futamidő alatt.
• Önerő teremtésére sincs feltétlen szükség.

A NOK hátrányai:
• A lakáshitelnél azonnal megkapjuk a pénzt, míg a közösségeknél a futamidő alatt, előre nem látható módon jutunk pénzhez és ezzel lakáshoz is.
• A NOK egyfajta ingyenhitelként is felfogható, míg a lakáshitelnek van kamata. Ezért cserébe a NOK-nak rendszeres (aránylag magas) költsége van.
• A közösségtől kapott pénzből csak új lakást vásárolhatunk, míg a lakáshitelből használt lakást is vehetünk, vagy akár korszerűsíthetünk, felújíthatunk, bővíthetünk.

Forrás: Pénzcentrum

Hírek archivum