Nyomtatás
Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Lakásépítések: rekordot hozhat 2019, de mi lesz utána?

2019.05.07. Írta:

A friss adatok szerint az év első három hónapjában összesen 3661 új lakóingatlant adtak át, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A szakértőknek ez nem okozott meglepetést, de a új építések tervezése fékeződött.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kiugró emelkedésre számítani lehetett, hiszen már a múlt év utolsó negyedében a korábbi időszakhoz képest is kiugró mennyiségű, több mint 7 ezer lakás készült el és az idén folytatódtak az átadások.

Komoly növekedés az eladásra épült új lakásoknál

Jelentősen 2053-ra nőtt az eladásra épített és most átadott lakások száma, ez pedig 16 százalékos emelkedésnek felel meg. Ezzel összhangban van, hogy a magánszemélyek által épített lakások aránya az idei első negyedévben 45 százalékra csökkent a korábbi 50 százalékról, a vállalkozások által építetteké pedig 54 százalékra nőtt.

Balogh László szerint 2019-ben az elmúlt 8 év rekordja dőlhet meg a lakásátadások szempontjából. A korábbi szabályozás szerint ugyanis a kedvezményes 5 százalékos lakásépítési áfa 2019 végéig volt érvényben, ezért a fejlesztők többsége idei átadást tervezett. A szakember arra számít, hogy idén 20-25 ezer új lakás épülhet meg.

Kiugró élénkülés vidéken

Az új lakások kínálata felpörgött az ingatlan.com adatai szerint. A megyei jogú városokban az idei év első négy hónapjában - éves összevetésben - 49 százalékkal több új lakást hirdettek meg eladásra, a vidéki városokban 47 százalékkal nőtt a kínálat, a községekben pedig megduplázódott.

Balogh László az ingatlan.com adatai ismertetve kiemelte, a kínálattal párhuzamosan a kereslet is felpörgött vidéken, egy újlakás-hirdetésre Veszprém megyében 270 százalékkal többen érdeklődtek. Székesfehérváron 148 százalékkal, Miskolcon 121 százalékkal nőtt a kereslet, de Kecskemét is duplázni tudott az egy hirdetésre jutó érdeklődések számában.

Elszálltak az árak

Budapesten annyiban más helyzet, hogy az új lakások kínálata mindössze 1 százalékkal nőtt, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy sok fejlesztés van folyamatban. Ugyanakkor a kereslet itt is megugrott az idén, 124 százalékkal nőtt az egy eladó új lakás iránti érdeklődések száma. A legjelentősebb növekedést a fővároson belül a XXI., a VII., a XIV. és a IV. kerület könyvelhette el, az 2018 első négy hónapjához képest négy-ötszörösére nőtt az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma.

Az ingatlan.com szakértője elmondta, az új lakások ára dinamikusan emelkedik elsősorban a munkaerőhiány okozta költségnövekedés és az építőanyagok drágulása miatt. A budapesti lakásoknál a négyzetméterár már több kerületben elérte vagy meghaladta az 1 millió forintos határt, és a keresletet látva elképzelhető, hogy néhány éven belül nem lehet új lakást kapni egymillió forintos négyzetméterár alatt.

Balogh László szerint az még kérdés, hogy 2020-ban és ezt követően pontosan hogyan alakul majd az új lakások piaca. Az állami lakástámogatási rendszer bővítése, amelynek új elemei júliustól lesznek elérhetőek várhatóan újabb élénkülést hoznak, részben a fővároson kívüli családiház-építéseknél.

Budapesten 2018-ban a IX. kerületben folytak legintenzívebben az építkezési munkálatok, ahol több mint 650 lakást építettek, de a XI. és a XIII. kerületek is kiemelkednek darabszámban és árban egyaránt a KSH adatai szerint. A Duna House legfrissebb, 2019 I. negyedévére vonatkozó Barométeréből kiderül, hogy jelenleg is ezekben a kerületekben a legaktívabb a piac, árak tekintetében viszont más a helyzet. Az I., II., VI. és a XII. kerületekben meghaladja az egymillió forintot az új lakások átlagos négyzetméterára, azonban ezekben a kerületekben jóval szűkebb kínálattal találkozhatunk. - nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Megtorpantak az építési engedélyek

Folytatódhat tehát a visszaesés az új építési engedélyek számában. Ennek egyik jele, hogy az OTP budapesti újlakás-adatbázisa szerint, míg 2018 első négy hónapjában 121 új, kétlakásosnál nagyobb projekt 3400 lakását kezdték újonnan hirdetni, addig idén január és április között valamivel kevesebb beruházás keretében már csak alig 3100 új lakás jelent meg a piacon - mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Attól azonban nem kell tartani, hogy a piac látványosan befagyna, hiszen most is rendszeresen jelentenek be új, több száz lakásos projekteket, elsősorban a III., a VIII., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben. Ugyanakkor egyre inkább csak a nagyobb, tőkeerős, tapasztalt beruházók maradnak a piacon, akik mögött általában nagy biztonságot nyújtó banki projektfinanszírozás áll. A piac tisztulása és az építőipari kapacitások kiszámíthatóbb tervezése pedig egyértelműen a vásárlóknak kedvez, nem úgy, mint a várhatóan tovább folytatódó áremelkedés - teszi hozzá ez elemző.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek küldött elemzésében úgy látja, hogy a kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik az építési engedélyek megtorpanásában, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat az építkezéseknek. Úgy véli, az idén és jövőre jelentős lakásátadási hullámra lehet számítani, amit némileg lassíthat, hogy 2023-ig kaptak haladékot a kedvezményes lakásáfa megtartására a tavaly november 1. előtt építési engedéllyel rendelkező lakásokra. A társasházépítések és az ingatlanfejlesztések döntő része Budapesten zajlik, a lakásátadások száma idén és jövőre a fővárosban meghaladhatják a 10 ezret, országosan pedig a 25 ezret. A kivitelezéseket ugyanakkor hátráltatja a munkaerő- és kapacitáshiány, egyes tervezett társasház beruházásokat már visszavontak, így feltehetően nem épül annyi lakás, mint ahány engedély kiadására sor került - írja Suppan Gergely.

Regős Gábor, a Századvég elemzője azt emelte ki, hogy az új lakások optimális éves darabszáma a környező országokkal való összehasonlítás alapján 30 ezer körül lehet, így a tavalyi 18 ezer után még van tere a növekedésnek, amelynek elérését a csok segítheti. Az első negyedévben a korábbinál szerényebb, de még így is határozott volt a lakásépítések számának növekedése. Budapesten az erős bázisidőszaki adat mellett is másfélszer annyi lakás épült, mint egy évvel korábban. Ennél több építkezést csak Pest megyében fejeztek be, míg a lista harmadik helyén Győr-Moson-Sopron megye áll.
A Századvég elemzője kiemelte, hogy azokban a régiókban épül kiemelkedően sok lakás, ahol a munkaerő iránti kereslet is magas, ahova szívesen költöznek az ország más részeiből.

Forrás: ingatlan.com, Portfolio, MTI