Lassan nő a lakáshitelek iránti érdeklődés

2023.04.25. Írta:

Tavaly jelentősen csökkent a hitelből lakást vásárlók aránya, de mutatkoznak pozitív jelei annak, hogy a vásárlók egy része visszatérhet a lakáshitelekhez.

Nyomot hagyott a korábbi évekhez képest kedvezőtlenebb gazdasági környezet, ezen belül a magasabb kamatkörnyezet a lakáshitelezési piacon. - derül ki az ingatlan.com hivatalos, KSH adatokon alapuló összeállításából. A tavalyi év második felében feleannyi hitelt folyósítottak a bankok használt lakás vásárlás céljára, mint egy évvel ezelőtt. Ez viszont a lakáspiaci forgalomra is rányomta a bélyegét, ami azóta is ugyanezzel a kihívással küszködik.

 Hány lakást vásároltak hitelből?

 “Becslésünk szerint tavaly legfeljebb 129 ezer lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, miközben a használt vagy új lakás vásárlására folyósított lakáshitelek száma megközelítette az 54 ezret. Vagyis a lakásvásárlások 42 százalékánál támaszkodtak részben hitelre a vevők. 2015-től 2020-ig fokozatosan nőtt ez az arány, 37 százalékról 51 százalékra, 2021-ben pedig 50 százalékot tett ki. Másként fogalmazva: majdnem tíz százalékponttal csökkent a lakásvásárlást hitelből finanszírozók aránya, ami magyarázatul szolgálhat az eladó lakások iránti kereslet és az adásvételek számának visszaesésére.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a lakáshitelezés lakáspiaci forgalomra gyakorolt hatásáról.

A múlt év vegyesen alakult a lakáshitelezésben. Az első félévben a lakóingatlan-vásárlásra folyósított kölcsönök száma meghaladta 31 ezret, ami 22 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A második félévben viszont már kevesebb mint 23 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok, ami 44 százalékos visszaesést jelentett éves szinten. Felemás a kép a használt és új lakásokra felvett kölcsönöknél is. A használt lakások megvásárlására folyósított lakáshitelek száma a második félévben a felére csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezzel szemben az új lakásoknál mindössze 2 százalékos volt a visszaesés. “Az új lakások megvásárlását célzó hiteleknek a múlt év elején elérhető zöld otthon hitelprogram adott támaszt” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Ekkor kaphat új lendületet a lakáspiac és a hitelezés

A lakáshitelezési piacról elmondható, hogy a magas kamatok miatt visszafogott a kereslet, de már vannak arra utaló jelek, hogy a vevők egy része már nem tudja tovább halogatni a lakásvásárlást. Az ingatlan.com szolgáltatása, a Hitelintéző adatai szerint például január óta 10 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik lakáshitelből szeretnének ingatlant vásárolni. “Ez kedvező változás, de korai még tartós trendről beszélni” - közölte Balogh László. Szerinte azt egyelőre nehéz megmondani, hogy pontosan mikor kaphat újabb lendületet a lakáspiac. Nem feltétlenül hónapokban vagy években érdemes gondolkodni, mert leginkább a kamatkörnyezet adhat pontos választ a kérdésre. A lakáshitel-felvételi kedv élénküléséhez ugyanis iparági tapasztalatok alapján arra van szükség, hogy a lakáshitelkamatok a 6-7 százalékos szintre vagy az alá süllyedjenek. Ezzel párhuzamosan pedig az ingatlanpiaci forgalom és az adásvételek száma is erősödne.

“Január óta majdnem 10 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik részben lakáshitel segítségével szeretnének ingatlant vásárolni. Ez derül ki a lakásvásárláshoz a legkedvezőbb finanszírozási megoldást bemutató Hitelintéző szolgáltatás legfrissebb adataiból. Emellett a hitelközvetítő partnereink idén tavasszal már havonta kétszer annyi tájékoztatót küldenek ki a hitelek iránt érdeklődő ügyfeleknek, mint 2022 végén.” - mondta Korponai Levente, az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu vezetője.

Továbbra is sokan, az érintettek közel 33 százaléka kihasználná az államilag támogatott konstrukciók, így a babaváró és a csok adta lehetőségeket. A szakember szerint a következő időszakban pedig támaszt adhat a bővülésnek, ha enyhülnek a monetáris feltételek. Erre egyébként a jegybank kommunikációja alapján van is esély. Azok, akik most vesznek fel lakáshitelt, a későbbiekben hitelkiváltással olcsóbb konstrukciókra cserélhetik a meglévő kölcsönüket.

Új egyensúly, alacsonyabb fordulatszámon

Balogh László arról beszélt, hogy a lakáspiacon is látható némi élénkülés, igaz, figyelembe kell venni a szezonális hatásokat. "Márciusban és áprilisban ugyanis mindig nagyobb az érdeklődés és a vásárlási kedv, mint az év első két hónapjában” - fogalmazott Balogh László. Szerinte korai trendfordulóról és egy tartós emelkedésről beszélni akár a lakás-, akár a lakáshitelpiacon, de az elmúlt hetekben tapasztalt változások mindenesetre pozitív irányba mutatnak. Az online hirdetésekből látható a kereslet és a kínálat alakulása, ez az elmúlt években pedig mindig jól jelezte előre, milyen változásokra lehet számítani.

A szakemberek azt is elmondták, továbbra is van egy alapvető lendülete a lakás- és lakáshitelpiacnak, többek között a gyermekvállalás vagy felnőtté váló gyermekek “kirepülése” miatti költözésekből, vagy az örökölt ingatlanok eladásának kényszeréből fakadóan.

Ha pedig tartóssá válik az élénkülés, és a kínálat eddigi növekedéséhez felzárkózik a kereslet bővülése, akkor egy új egyensúly alakulhat ki a lakás- és lakáshitelpiacon, igaz, a korábbi pörgős évekhez képest azért várhatóan alacsonyabb fordulatszám lesz a jellemző. Azaz a lakás adásvételi tranzakciók száma elmaradhat az előző évtizedben látott csúcsoktól.

Forrás: ingatlan.com, money.hu

Hírek archivum