Nyomtatás
Vaci kormányhivatal wikipedia

Márciustól megszünnek a jegyzői építésügyi hatóságok

2020.01.07. Írta:

Megszünnek az általános építésügyi hatóságok 2020. március 1-jével, feladataikat a kormányhivatalok veszik át.

Jelenleg az ún. általános elsőfokú hatósági feladatokat a kijelölt települési önkormányzat jegyzői és a fővárosi kerületi önkormányzatok jegyzői, illetve a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző látják el. A járási hivatalok a kiemelt építésügyi hatósági hatáskörrel rendelkeznek.

2020. március 1. napjától a jegyzők építésügyi hatósági hatásköre megszűnik, az építésügyi hatósági feladatokat a kormányhivatalok fogják ellátni (ld. 2019. évi CX. törvény).

Mivel így egyfokú lesz a hatósági eljárás – 2020. márciusától az építésügyi hatósági döntésekkel szemben már kizárt lesz a fellebbezés. A kormányhivatalok döntéseivel szemben közvetlenül a bírósághoz lehet majd fordulni.

A folyamatban lévő ügyekben a 2020. március 1-je előtt végzett eljárási cselekmények hatályát és a megkezdett határidőket nem érinti, hogy az eljárás lefolytatása más szerv feladat- és hatáskörébe kerül.

Forrás és további részletek: Építési jog