Mennyi EU-s forrást kap az otthonteremtés?

2014.09.02. Írta:

Több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014-2020-as időszakban - idézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert az Origo.

Vajon mennyit fordítanak majd ebből a lakásállomány korszerűsítésére és minőségi lakások építésére, bérlakásépítésre? Egyelőre nem derült ki...

A múlt héten elfogadott partnerségi megállapodást várhatóan szeptember 11-én írja alá Orbán Viktor kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke.

Míg 2007-2013 között Magyarország az uniós pénzek 16 százalékát tudta gazdaságfejlesztésre fordítani, addig ez most 60 százalék lesz, a fennmaradó 40 százalékból pedig a humán- és reálinfrastruktúrát korszerűsítik. A 60 százalékos részből alapvetően a magyar nemzeti érdekkörben lévő kis- és középvállalkozásokat fogják támogatni.

Lázár János szerint az EU-s pénzekről szóló tárgyalások során Magyarország kiemelten fontosnak tartotta az úthálózat-korszerűsítését. Így megvalósulhat az a kormányzati elképzelés, hogy 2018-ig minden autópálya elérje az országhatárt.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az EU-val folytatott egyeztetéseken bizonyos szempontokat sikerült markánsan érvényesíteni, így például azt, hogy a vidéki életformát, a vidéken élő emberek boldogulását és a fiatalok helyben maradását segítő gazdasági eszközök kiemelt figyelmet kapjanak. A vidéki életforma erősítésében az agráriumnak kiemelt szerep jut, utóbbi ágazat, benne az élelmiszer-gazdasággal nagy nyertese a büdzsének - mondta.
Megmarad a vállalkozások vissza nem térítendő támogatása is – olvasható a hírportál cikkében.

Forrás: Origo

Hírek archivum