MKpartners

Négy lakás felett lakásonként 1,5 parkolót kell építeni

2021.03.01. Írta:

Az OTÉK 2021. januártól hatályos módosítása szigorításokat és könnyítéseket is tartalmaz az újonnan épülő társasházak parkolóhelyeinek kialakítását illetően.

Szigorodtak a gépjármű elhelyezésére vonatkozó kedvezmények megállapításának lehetőségei. A parkolószámra vonatkozó megengedőbb szabályok megállapításának lehetősége a módosításnak köszönhetően részletes szabályozásra került a meglévő építmény bővítése, átalakítása, rendeltetésének módosítása esetében. A jövőben a bővítés, átalakítás vagy rendeltetési mód változtatás során alkalmazható kedvezményes parkolási szabályok megállapításánál figyelembe kell venni az adott terület tömegközlekedési ellátottságát és településen belüli elhelyezkedését is, és a bővítésből, átalakításból vagy rendeltetési mód változtatásból fakadó többlet gépjármű tekintetében a 4. melléklet szerint számított parkoló számnak legfeljebb a felére adható kedvezmény. Vagyis ebben az esetben az OTÉK szerint számítandó parkoló számnak 50-%-ánál kevesebb nem írható elő a helyi építési szabályzatban [700/2020. (XII. 29.) Korm. rend. 2. §; 253/1997. (XII. 20.) Korm. rend. 111. §, 253/1997. (XII. 20.) Korm. rend. 4. számú melléklet].

Ami az épülő új társasházakat illeti, az eddig hatályos előírások szerint a főszabály az volt, hogy a telken belül lakásonként egy gépjármű tárolását kellett biztosítani. Sok családban azonban már két autót használnak.az egy-két lakásos családi háznál a telken belül többnyire megoldható a második gépjármű, vagy a vendég gépjárművének elhelyezése, úgy a telek beépíthetőségének maximumát kihasználó, többlakásos társasházak esetében már szinte biztosan nem fér el a kötelező pakolónál több a telken belül. Az utcai parkolás megnövekedése azonban akadályozhatja a közlekedést, és gyakran károsítja a közterületi zöldfelületet is.

Az OTÉK januárban hatályba lépett módosítása értelmében a jövőben, ha egy telken négy vagy több lakó vagy üdülő önálló rendeltetési egységet helyeznek el, úgy lakásonként vagy üdülőnként 1,5 személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani [700/2020. (XII. 29.) Korm. rend. 4. §; 253/1997. (XII. 20.) Korm. rend. 42. §].

Forrás és további részletek a jogszabályról: Építési jog

Hírek archivum