TLE / Szentiváni János

Tavasztól pályázhatunk a régi családi házak felújításának támogatására

2015.08.10. Írta:

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

A TLE szerint reálisan 500 ezer-egymillió forintos összeggel kellene számolni lakásonként. A PORTFOLIO.HU pénzügyi és gazdasági portál kiszámolta, hogy mire lesz elég a kormány által bejelentett családiház-felújítási program. 

A kidolgozás alatt álló családiház-felújítási pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamoshálózat felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak - mondta el sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt.

A felújítási költség 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg az önrész várhatóan 45 százalék lesz. A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd. Ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU - vázolta a finanszírozást az államtitkár.

A bejelentés kapcsán Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület ügyvezető elnöke elmondta: a hárommillió épület korszerűsítésére vonatkozó kijelentés erős túlzás, mivel az azt jelentené, hogy egy-egy lakásra mindössze 50 ezer forint támogatás jutna. Ennél reálisabb volna 500 ezer vagy egymillió forintos összeggel számolni. Ez azonban összesen 150–300 ezer lakás modernizálását tenné lehetővé az ötéves támogatási ciklus alatt, ami éves szinten 30–60 ezer ingatlan átépítésének segítését jelentené. Ez is számottevő mennyiség, de a hazai 4,4 milliós lakásállomány állapotának javulásához minden évben mintegy 40 ezer új otthonnak kellene megépülnie, és 120 ezernek teljes felújításon átesnie. Alapos rekonstrukcióra pedig aligha elegendő a házanként önerővel együtt feltételezhetően rendelkezésre álló egy-kétmillió forint.

Maráczi Zsolt szerint a kamatmentes kölcsönök elérhetőségének, illetve összegének növelésével lendületet kaphatna a lakásfelújítási program, az ilyen hitelek ugyanis vonzók a lakosság számára. Emellett az is fontos, hogy a pályázati feltételek minél egyszerűbbek, átláthatóbbak legyenek, és a támogatási összeg évenként egyenletesen legyen kiosztva, hogy mind a pályázók, mind a kivitelezők felkészülhessenek a beruházásokra. Az ügyvezető elnök úgy véli: hibás döntés a kiosztható kereteket csak építési, illetve csak felújítási támogatásokra szétválasztani, mert számos ingatlan esetében a gazdaságos megoldás az úgynevezett felújítást helyettesítő építkezés – vagyis az új épület kialakítása, ha a régit például egy szerkezeti hiba miatt már nem éri meg renoválni.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet

Hírek archivum