pinceepites.com

Terasszal, pincével lecsúszhat az 5-os áfáról

2016.07.27. Írta:

Bírságot kell fizetnie annak, aki új lakása építésekor nem számítja bele az alapterületbe a ház teraszát és a pincéjét is. Ezzel azonban kicsúszhat a kedvezményes áfa alá eső négyzetméterhatárból.

Az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfateher többlakásos ingatlanok esetén lakásonként 150 négyzetméter, egylakásos lakóingatlanoknál pedig 300 négyzetméter hasznos alapterületig vehető igénybe.

Év közben módosult a törvény

Az utóbbi feltétel értelmezésénél az építők az áfatörvény lakóingatlan-fogalmából indulhattak ki, hiszen abba nem tartozik bele sem a garázs, sem a műhely, így okkal gondolhatták az adózók, hogy például a pince sem. Egy évközi törvénymódosítás azonban egyértelműsítette, hogy az "összes hasznos alapterület" fogalmát az úgynevezett OTÉK értelmező rendelkezései alapján kell megítélni, amely következtében a pince és a beépített tetőtér területe is egyértelműen bekerült az ingatlan hasznos alapterületébe, feltéve, ha azok belmagassága eléri az 1,90 métert.

Ráadás az NGM állásfoglalása

A Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég kiadott állásfoglalása szerint az "épületszerkezettel közrefogott tér" fogalmába és ezáltal az összes hasznos alapterület körébe az erkély és a terasz is beletartozik - függetlenül attól, hogy ezen épületrészeknél a belmagasság nem is kimondottan értelmezhető. Ez, függően természetesen az építendő lakás szerkezetétől, jelentősen leszűkítette az 5 százalékos áfamérték igénybe vételi lehetőségét.

Nagy bírság jöhet

Ugyan ez az állásfoglalás jogilag sem az adóhatóságra, sem az adózókra nem kötelező, várható, hogy a kedvezményes áfamértéket az adóhatóság ez alapján fogja majd megítélni. Az útmutatást érdemes tehát komolyan venni, ellenkező esetben ugyanis már jóval a kérdéses lakások felépülte, értékesítése után derülhet ki az, hogy azt mégsem 5 százalékos, hanem 27 százalékos áfa terhelte. Ez főként azokat a lakásokat érintheti, ahol pince vagy terasz található, ezek ugyanis akár jelentősen is megdobhatják az alapterületet.

Abban az esetben, ha az adóhatóság utóbb állapítja meg, hogy 5 százalék helyett 27 százaléknyi áfát kellett volna fizetni, akkor az adóhatóság az áfakülönbözetet, bírsággal növelten, az eladótól fogja követelni.
Vannak azonban olyan szerződések is a piacon, amelyek a mindenkor irányadó áfamértéket hárítják át a vevőre. Ilyen esetben még akár az is előfordulhat, hogy az eladó jogosan követeli majd az áfakülönbözetet a vevőjétől. Mindenkinek, de különösen a még csak tervezési fázisban lévő projektek gazdáinak érdemes tehát végiggondolni, hogy az állásfoglalás miatt kell-e esetleg módosítani a meglévő terveken.

Forrás: Portfolio, origo.hu

Hírek archivum