Többszázmilliárdos kihívás előtt áll az építőipar 2018-ban

2017.12.11. Írta:

Az építőipar teljesítménye várhatóan 2300 milliárd forint körül alakul az idén, ez 25-27 százalékkal több a tavalyinál, ugyanakkor a kereslet és az ágazat jelenlegi kapacitása közötti jelentős eltérés feszültséget okoz majd 2018-ban - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén.

Az ágazat most 35 ezer munkavállalóval többet foglalkoztat, mint a 2013-as mélypont idején - jelezte Koji László, ugyanakkor hangsúlyozta, nagy kihívást jelent az építőipar teljesítőképességének növelése és hatékonyabbá tétele, valamint az ágazatban dolgozók képzése - írta az MTI.

Az ÉVOSZ elnöke felidézte, a novemberben megtartott első építőipari ágazati konzultáción Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egyetértett az ágazat képviselőivel abban, hogy szükség van kifejezetten az építőipar számára kiírt pályázatra, ami januárban várható.

Koji László úgy látja, a következő két-három évben mintegy 4000 milliárd forintnyi megrendelésnek kellene eleget tenni, de 2018-ban és 2019-ben 550-600 milliárdos nagyságrendet is elveszíthet az építőipar, ha nem tudja teljesítőképességét növelni.
Kifejtette, az ágazatban dolgozó vállalkozások az elmúlt tíz évben alig költöttek beruházásra, mert piacukat nem látták biztosnak. Most viszont szükségük van technológiai, informatikai fejlesztésekre, és ezekhez állami, illetve uniós támogatásokra.
A szakszövetség elnökének becslése szerint az ágazatban foglalkoztatott 35 ezer új munkavállaló között jelentős az építőipari szakképzettség nélküliek aránya, s nagy kihívás őket egyszerre hatékonyan foglalkoztatni, ugyanakkor betanítani is.

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke előadásában egyebek mellett kiemelte, a hatóság adatai szerint a megkötött szerződések egyharmada vonatkozik építés-beruházásra, de értékben az építőipar 60 százalékot is kitesz. Hozzátette, hogy az ágazat térnyerése töretlenül emelkedik.

Makai Martina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a kormány által meghirdetett energetikai programokról beszélt, amelyek az építőiparnak is lehetőséget jelentenek. Szólt az Otthon melege programról, amelynek 2014 óta futó alprogramjaiban már 31 milliárd forint állami támogatást nyertek el a pályázók. Kiemelte azt is, hogy az energetikai korszerűsítésre beruházó vállalkozások öt éven át 30 százalék adókedvezményt vehetnek igénybe.

Az ünnepi közgyűlésen átadták az ÉVOSZ idei szakmai elismeréseit, a többi között a Lechner Ödön díjakat és az Építőipari Nívódíjakat.

Forrás: MTI, Magyar Idők

Hírek archivum