Az MNB friss lakásárindelxe azt mutatja, hogy 2024 első negyedévében a városokban emelkedtek a lakásárak, éves összevetésben azonban a községekben volt a legerősebb a drágulás. Országos átlagban 2,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2024 első negyedévében, ugyanakkor az éves lakásár-dinamika az előző negyedévi 8,4 százalékról 7,5 százalékra lassult.
A jegybank elemzése szerint:
Budapesten 2024 első negyedévében 3,6 százalékkal emelkedtek a lakásárak a megelőző negyedévhez képest, ezzel az éves növekedési ütem a negyedik negyedévi 4,6 százalékról 5,6 százalékra gyorsult.
A vidéki városokban 3,8 százalékkal nőttek a lakásárak 2024 első negyedévében, az éves lakásár-dinamika pedig 8,3 százalékról 7,0 százalékra lassult.
A községekben a lakásárak stagnálása volt megfigyelhető az első negyedévben, ugyanakkor éves összevetésben a lakásárak 8,9 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszaki szintet.
Ha megnézzük a régiók közötti eltéréseket, negyedéves alapon egy régió, a dél-dunántúli kivételével mindegyikben emelkedtek a lakásárak az első negyedévben. Legnagyobb mértékben a Dél-Alföldön: mintegy 7,3 százalékkal. A nyugat-dunántúli és közép-dunántúli városokban 5,1 és 4,8 százalékos, az Észak-Alföldön pedig 3,8 százalékkal nőttek a lakásárak az első negyedévben. Az észak-magyarországi és közép-magyarországi városokban 1,5-1,9 százalék között drágultak a lakások 2024 első negyedévében.
Forrás: MNB lakásárindex 2024. I. negyedév
Éves alapon egy kiugró adat látszik: az észak-alföldi városokban 10,2 százalékkal lettek drágábbak a lakások 2023 első negyedévéhez képest. A legkisebb, 2,9 százalékos árnövekedést a főváros környékén tapasztalhatták a vásárlók. Dél-Alföldön 7,6%, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon 5,5%, Közép-Dunántúlon 7,2%, Nyugat-Dunántúlon 6,9% volt az árnövekedés 2023 azonos időszakához képest.
https://statisztika.mnb.hu/sw/static/file/MNB_Lakasarindex_2024Q1.pdf
A KSH első negyedéves, korrigált lakásárindexe is számottevő lakásár-emelkedést mutat, bár alacsonyabbat, mint az MNB adatai. Statisztikájuk szerint 2023 első és 2024 első negyedéve között országosan 9,1 százalékos.
Mint írják: a 2023. évi lassúbb ütemű áremelkedés után 2024 I. negyedévében az előző negyedévhez képest 5,3%-ra gyorsult a használt lakások drágulása, az új lakások 4,6%-kal kerültek többe, mint egy negyedévvel korábban.
2024 I. negyedévében a használt lakások reálára 4,0, az újak 3,4%-kal lett magasabb, mint egy negyedévvel korábban. Az előző év azonos időszakihoz viszonyítva a használt lakások reálára 4,4, az újaké 10%-kal nőtt. 2024 I. negyedévében a használt lakások reálára 74, az újaké 111%-kal haladta meg a 2015. évi bázist.
Az új lakások áremelkedése a 2015-öt követő fellendülés idején meghaladta a lakásépítés költségeinek növekedését, majd 2019-től a két index egyre közelebb került egymáshoz. A 2022. évi csúcs után mind az új lakások ára, mind az építési költségek növekedése kissé mérséklődött: 2023-ban az árak 16, a lakásépítési költségek 14%-kal nőttek egy év alatt. A 2015. évihez képest az új lakások ára háromszorosára (313%), a lakásépítés költsége (építőanyag-árak és munkabérek) több mint kétszeresére (222%) emelkedett.
Forrás: KSH lakásárindex 2024. I. negyedév
A 2024 I. negyedévében mintegy 800 eladott új lakás adatai alapján az országos átlagár a 2023. évi 62,0 millióról 65,8 millió forintra emelkedett. A négyzetméterár 2023 átlagában még 1 millió forint alatt maradt, 2024 január–márciusában pedig megközelítette az 1,2 millió forintot.
Míg a lakásépítés átlagköltsége kis területi eltéréseket mutat, a piaci árakat tekintve akár két-háromszoros különbség is megfigyelhető lokációtól függően.
Budapesten 2023-ban átlagosan 71,3 millió forintba került egy új lakás, 8,5 millióval többe, mint egy évvel korábban. A négyzetméterár 2023-ban megközelítette az 1,3 millió forintot, majd 2024 I. negyedévében 1,5 millió forint közelébe emelkedett.
Budapest XIII. kerületében adták el a legtöbb új lakást, többet, mint a hat, e tekintetben élen álló vidéki városban összesen. Az itt mért 1,3 millió forintos éves átlagos négyzetméterár 1,4 millióra emelkedett 2024 I. negyedévében. A nagyobb számú új lakást értékesítő budapesti kerületek között a XI. kerület a legdrágább, ott a korábbi 1,5 millióról 1,9 millió forintra emelkedett a lakások négyzetméterára 2024 I. negyedévében.
A siófoki új lakások ára a drágább fővárosi kerületekével vetekszik, 2024 I. negyedévében elérte az 1,4 millió forintot négyzetméterenként.
A vármegyeszékhelyek új lakásainak átlagos ára a 2023. évi 737 ezerről 832 ezer forintra nőtt (közülük Salgótarjánban és Kaposváron a kézirat lezárásáig nem regisztráltunk új lakás eladását).
Élénkül a forgalom is, nő a kínálat
Miután 2022-ben 14, 2023-ban további 23 százalékkal esett vissza a lakáseladások száma, a 2023 IV. negyedévében bekövetkezett fordulat következett be, ekkor már 16%-kal több lakást adtak el az egy évvel korábbinál. 2024 I. negyedévében tovább emelkedett a forgalom, az előző év azonos időszaki alacsony bázishoz képest már 36%-ra becsülhető a növekedés a hasonló feldolgozottság mellett megfigyelt adatok alapján. A használt és az új lakások körében egyaránt nőtt az értékesítések száma.
2024 I. negyedévében Budapesten 57, a községekben 10%-kal több eladás történt, mint egy évvel korábban. 2023-ban a nem panel társasházi lakások forgalma az átlagot meghaladó (26%) mértékben csökkent, a családi házak és a panellakások eladásának visszaesése valamivel enyhébb, egyaránt 20%-os volt. 2024 I. negyedévében a társasházi lakások piaca több mint másfélszeresére bővült (panel és nem panel együtt), miközben a családi házaké 21%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképéből az is kiderül, hogy az év első felében közel száz új kétlakásosnál nagyobb társasház lakásainak értékesítését kezdték meg. Ezen felül még többezer lakás átadását ígérik a főváros kerületeiben. A legtöbbet a XI. kerületben (1890), a XIII. kerületben (1450) és a III. kerületben (800), a VIII., a IX., a XIV., a XII. és a XXIII. kerületekben is többszáz újépítésű lakást ígérnek. Ez összesen 6460 új lakást jelentene Budapesten 2024-ben.