3.7.1 Válaszfalak
A belső tereket jellemzően nem teherhordó válaszfalakkal választjuk el egymástól. A mai építőipari gyakorlat alapján két jellemző típust érdemes megkülönböztetni:
• kiesebb elemekből készülő „épített falat”,
• nagyobb, táblás elemekből készülő „szerelt válaszfalat”.
Fenntarthatósági szempontból a szerelt falak az újrafelhasználás lehetősége miatt kedvezőbbnek értékelhetők, azonban egyéb műszaki szempontok miatt családi házas építkezés esetén elterjedtebb az épített falak alkalmazása.
Az épített válaszfalak jellemző anyaga a tégla és a pórusbeton. Mindkét anyagból
6 és 10 cm vastag, pórusbetonból 10, 15, 20 cm vastag falelemek is kaphatók. Mindkét anyagból készült fal kivitelezesékor fontos, hogy a vékony, magas – szakszóval … – falak merevségét szintmagasságonként beszorítással és két soronként acél betétvasakkal merevíteni kell.
3.7.2 Padló, fal, és mennyezetburkolatok
A belső terek esztétikai minőségét, de sokszor használati komfortját nagy mértékben határozzák meg a padlók, falak, mennyezetek burkolatai.
3.7.2.1 Padlóburkolatok
A padlóburkolatokat két fő csoportba soroljuk. Melegpadlónak nevezzük azokat a burkolatokat, amelyek viszonylag jó hőszigetelő képességű anyagokból készülnek. Ezért mezítláb járva rajtuk nem vezetik el a láb hőjét, így melegnek érzékeljük. Ilyen burkolat a fa (pl. hajópadló, svédpadló, parkett), a parafa, a linóleum, de ide sorolandók a laminált padló, vagy PVC, és padlószőnyeg burkolatok is. A hidegpadlók viszont jó hővezető képességű anyagok, gyorsan elvezetik az ember testhőjét, ezért hidegnek érzékeljük a felületet (pl. kő, műkő, kerámia, gress, tégla, stb.)
A padlóburkolatok hővezető képessége a napenergia hasznosítás szempontjából különösen fontos. Az üvegezett felületeken a helyiségekbe érkező sugárzás először a padlóval érintkezik. Amennyiben a padlóburkolat el tudja nyelni, a sugárzást, illetve az alatta lévő rétegek el tudják raktározni a napsugárzás hőjét, az épület fűtési energiaigénye akár jelentősen csökkenthet. A beérkező sugárzás ugyanis nem válik rögtön felesleggé, hanem tartalékká, amely hő hűvösebb időszakokban melegíteni tudja a belső teret.
Meleg padlóburkolatok esetén a napsugárzás hasznosítása kevésbé hatékony. A hő nagy része visszaverődik a falra és a mennyezetre. Az üvegházhatás miatt a hő nagy része bennmaradna ugyan a belső térben, de ha nincs hőelnyelés, a feleslegessé váló hőt ablaknyitással el fogjuk távolítani. Természetesen így hűvösebb időben már nincs mi melegítse a belső teret, így a fűtés energiaigénye jelentősen nem fog csökkenni.
Fontos továbbá a padlóburkolatok élettartamának kérdése. A melegburkolatok általában kevésbé tartósak, mint a hidegburkolatok. A fenntarthatóság egyik fontos szempontja a termékek teljes visszaforgathatóságának megteremtése, de legalább a hulladékok minimalizálása. Ebből a szempontból a szőnyegpadló burkolatok nem szerencsések, hiszen várható élettartamuk 10 év. Valamivel jobb a PVC burkolat a várható 20 éves élettartamával, de igazából ellenállóbb melegburkolatok, mint puhafa vagy keményfa burkolatok választására javasolt törekedni, amelyek várható műszaki élettartama 40 illetve 50 év. Tartósság szempontjából a hidegpadlók tekinthetők jó megoldásnak. A kerámiaburkolat 50, míg a kő és beton burkolat 70 éves élettartammal is figyelembe vehető a nemzetközi szakirodalom szerint. [BVBS, 2009]
3.7.2.2 Falburkolatok
A falakat legritkább esetben hagyjuk burkolat külső, belső burkolat nélkül. A hazai építésben leggyakrabban belső burkolatként vakolatot használunk. Ez a réteg megvédi a tartószerkezeti falat, egyenletesebb, általában simább és szebb felületet ad, illetve biztosítja a légzárást és a párazárást. Ugyanazon anyagok használhatók, amelyeket a 3.6.1 Vakolatok fejezetben ismertettünk.
A hagyományos vakolás mellett egyre jobban terjed a táblásított anyagok használata az úgynevezett szárazvakolás. Jellemzően gipsztáblákat helyeznek fel valamilyen váztartó rendszerre. A rendszer nagy előnye, hogy gyorsan, épületbe bevitt nedves technológia nélkül lehet egyenletes felületet képezni. További előny, hogy a szerelt jelleggel (csavarozással) elhelyezett táblák akár vissza is bonthatók, így újrahasználatuk, vagy újrahasznosításuk megoldható. Hátránya azonban, hogy a légzárás és párazárást már nem tudja megoldani, így ezen funkció teljesítését újabb építőanyaggal, párazáró fólia beépítésével kell biztosítani.
Magasabb esztétikai igények esetén – általában kiegészítő jelleggel a vakolt felületre – szinte bármilyen anyagból helyezhetünk falburkolatot. Ki kell emelni közülük a csempeburkolatot, amelyet az esztétikai igény mellett a magasabb mechanikai ellenállás, illetve víz, vagy párazár követelménye miatt is alkalmazunk. Lehetőség van azonban fa, fém, kő, textil falburkolatok használatára. Némi kreativitással végeláthatatlan lehetőségei vannak régi anyagok falburkolatként történő újrahasznosítására. Egy érdekes példa a fal díszítésére az óbudai Kisbuda Gyöngye Étterem, ahol régi bútorok díszes lapjainak újrahasznosításával díszítették a falat.
3.7.2.2-1 ábra: Falburkolat régi bútorlapok újrahasznosításával. [faninfo.hu]
3.7.2.3 Mennyezetburkolatok
3.7.3 Festékek, lakkok
Az építési anyagok legfelső felületének védelmére legtöbb esetben valamilyen festék, vagy lakk bevonatot használunk. Az XX. század előtt lényegileg csak természetes anyagú bevonatok léteztek, mint a mészfestés, pácok, olajok és viaszok. Az ipari forradalom és főként a vegyipar XX. sz. fejlődése során szinte megszámlálhatatlan termék és termékcsoport jelent meg. Festékekben is megjelent adalékként a műanyag (pl. diszperzit) és a bevonatok lényegesen ellenállóbbakká váltak. A lakkokban és főleg kültéri festékekben olyan oldószereket és kötőanyagokat alkalmaztak, amelyek a korábbiaknál sokkal keményebb, esetenként esővíznek, vagy UV sugárzásnak is ellenálló bevonatolást tettek lehetővé.
A jobb műszaki teljesítménynek azonban ára van. A „beteg épület szindróma” (sick building syndrome) egyik fontos tényezője, hogy az egyre jobb légzárású, minimálisan szellőztetett épületekben – részben a különböző oldószerek kipárolgása miatt – a használóknak egészségi panaszaik lesznek.
Érdemes ezért a hagyományos természetes bevonatok mellett olyan bevonatokat választani, amelyek mentesek az ipari oldószerektől és kötőanyagoktól. A magyar piacon is számos ilyen terméket lehet kapni. A fafestékek és bevonatok közül javasolhatók a vízbázisú vékony és vastaglazúr termékek (pl. Auro, Biopin festékek). Ezek az anyagok általában kényesebbek, lassabban száradnak, mint a műgyanta alapú oldószeres festékek, de gyártásuk és beépítésük kevésbé terheli a természeti környezetet illetve az épület belső levegő minőségét. Pigment nélküli áttetsző változataik külső térben általában nem alkalmazhatók, mert az UV sugárzás szétbontja összetevőit. Különböző pigmentekkel színezett változataik azonban már külső térben is alkalmazhatók. A fa felületek kezelésére használt vízbázisú festékek nagy előnye, hogy az olajos festékekkel szemben páraáteresztő tulajdonsággal rendelkeznek. Amennyiben eső éri a faszerkezetet, a nedvesség egy szárazabb időszak alatt el tud távozni a fából. Olajos festékek ugyan vízállóbbak, de amennyiben az UV sugárzás hatására megrepedeznek a nagy mennyiségben bejutó nedvesség a párazáró festékrétegen keresztül nem tud eltávozni, gombásodás, rohadás alakulhat ki.
A falra alkalmazható festékek mellett szólni kell a padlóra alkalmazható olajokról, lakkokról. A II. világháború előtt olajjal, vagy viaszolással kezelték a fa járófelületeket. Ezek a bevonatok azonban kevésbé tartósak, rendszeres karbantartást, felújítást igényeltek. A vegyipar itt is előállt műgyanta alapú lakkokkal, amelyek sokkal keményebb felületet tudtak létrehozni. A műgyanta oldására használt oldószerek elpárolgása során azonban sokszor rákkeltő anyagok kerültek a belső légtérbe. Az egészség-károsító hatás főleg a lakkozás első hónapjaiban jelentős, ezért érdemes a használatba vétel előtt minél hosszabb ideig kiszellőztetni az oldószeres lakkal kezelt padlójú helyiségeket.
A tartós és a hagyományos lakkok mellett az elmúlt időben Magyarországon is megjelentek a köztes megoldásként értékelhető termékek. Léteznek olyan „keményolaj” és viasz termékek, amelyek lényegesen tartósabbak, mint a hagyományos megoldások, azonban nem tartalmaznak egészségre veszélyes oldószereket (pl. Auro, Biopin termékek). Érdemes kiemelni a vizes bázisú lakkokat. A többkomponensű lakkot általában több rétegben kell felhordani. Kipárolgásuk lényegesen alacsonyabb, mint a műgyanta alapú termékeké, azonban keménységük akár el is éri az általánosan használt lakkok felületi keménységét (pl. Bona lakkok).
